Rendelés után a visszaigazoló mailt ellenőrizze a SPAM levelek között is. Köszönjük :)
Ezt a mezőt nem lehet kitöltetni
Ügyfélszolgálat:konyvekrenitol@gmail.comRegisztráció
Az utolsó Holdsugár lány Barbara Davis

Hátat fordított a családjának, de most rajta a sor, hogy megmentse az örökséget.
Lizzy nem akarta, hogy övé legyen a Holdsugár Birtok, melynek földjét kilenc nemzedéken át tehetséges gyógyítók művelték. Nyolc éve kilépett az ajtón, hogy maga mögött hagyja a családja különös múltjáról keringő pletykákat. Amikor azonban szeretett nagyanyja, Althea meghal, vissza kell térnie, hogy szembenézzen a tragédiával, melynek emléke még mindig ott kísért a birtok hervadt levendulamezői felett: két lány rejtélyes halála és a kegyetlen vádaskodás, amely a sírba is követte Altheát.
Lizzy semmit sem szeretne jobban, mint eladni a birtokot, és visszatérni megszokott New York-i életéhez, de rábukkan egy könyvre, ami nem ereszti. Nagyanyja írta neki azzal a szándékkal, hogy el tudja fogadni különleges képességét. Miután Lizzy viszontlátja Andrew Greysont, azon kevesek egyikét a városban, akik hisznek Althea ártatlanságában, megfogadja, hogy tisztázza nagyanyja nevét.
Először azonban rá kell jönnie, hogy képes-e együtt élni az örökséggel, és rálépni az útra, amelyen elődei jártak.

"Könyv szerelemről, reményről, megváltásról és önmagunk újraéléséről. Szívvel-lélekkel megírt történet."
- Camille Di Maio, bestsellerszerző

"Szívből szóló, gyönyörűen megírt regény."
- Diane Chamberlain, bestsellerszerző

Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen!

Felnőtteknek ajánljuk!

€12,90

Az utolsó Holdsugár lány Barbara Davis

Kód: 16164
Nincs értékelés

Márka neve: Könyvmolyképző kiadó kft,
Kategória: Romantikus
Súly: 2 kg
Elérhetőség: Raktáron
€12,90
Ajéndék 50 euró vásárlástól
Ajándék 50 euró vásárlástól
Szálltás
Maximum 5 munkanapon belül
kép
Kedvező ár
személyes átvétel
Személyesen az üzletben
Nagymegyer 932 01, Corvin Mátyás lakótelep 54 Nyitvatartás: Hétfő 09:00-17:00 Kedd 09:00-17:00 Szerda 09:00-18:00 Csütörtök 09:00-17:00 Péntek 09:00-18:00 Szombat 08:00-12:00

Beszélgetés

Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!

Ezt a mezőt ne töltse ki:

Biztonsági ellenőrzés

Most már nem marad le az újdonságokról!

Adja meg az e-mail címét, és mi tájékoztatást küldünk webáruházunk új termékeiről.