Rendelés után a visszaigazoló mailt ellenőrizze a SPAM levelek között is. Köszönjük :)Rendelni lehetséges az ünnepek alatt is, kiszállitásra azonban január 5-től kerülnek a rendelt termékek.

Regisztráció

Barak Dávid: Halálgyönyör

Gyönyör Teréz maga volt az egyszemélyes alvilág. Igaz, nem rúgta rá senkire az ajtót, nem zsarolt és fenyegetőzött, és nem is erőszakoskodott.

Ő ennél sokkal alattomosabb volt: a pénzt meggyőző udvariassággal kérte, a halált pedig álnok módon, láthatatlanul kínálta cserébe.

Alakja a női sorozatgyilkosok tipikus mintáját idézi – ugyanaz a módszer, ugyanaz a hideg számítás, és ugyanaz a rejtett kegyetlenség.

A hosszú évekig tartó nyomozás során a hatóságok döbbenetes hibákat vétettek, miközben a feltételezett sorozatgyilkos végig szabadlábon védekezhetett.

Barak Dávid újságíró, a dunaszerdahelyi maffiáról szóló Elásott igazság (2019) és Rossz vér (2022) című dokumentumkötetek szerzője ezúttal arra vállalkozik, hogy feltárja, kik lehettek az ipolysági mérgezések miatt 25 év fegyházra ítélt Gyönyör Teréz korábbi, sosem azonosított áldozatai.

Azok, akiknek hangját már nem hallhatjuk, de történetük továbbra is igazságért kiált.

€15,90

Barak Dávid: Halálgyönyör

Kód: 1899
Nincs értékelés

240 oldal・puhatáblás, ragasztókötött

Books and goods s.r.o

Kategória: Krimi
Súly: 2 kg
Elérhetőség: Raktáron
€15,90
Ajéndék 50 euró vásárlástól
Ajándék 50 euró vásárlástól
Szálltás
Maximum 5 munkanapon belül
kép
Kedvező ár
személyes átvétel
Személyesen az üzletben
Nagymegyer 932 01, Corvin Mátyás lakótelep 54 Nyitvatartás: Hétfő 09:00-17:00 Kedd 09:00-17:00 Szerda 09:00-18:00 Csütörtök 09:00-17:00 Péntek 09:00-18:00 Szombat 08:00-12:00

Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!

Ezt a mezőt ne töltse ki:

Biztonsági ellenőrzés

Most már nem marad le az újdonságokról!

Adja meg az e-mail címét, és mi tájékoztatást küldünk webáruházunk új termékeiről.

Értem