Rendelés után a visszaigazoló mailt ellenőrizze a SPAM levelek között is. Köszönjük :)Rendelni lehetséges az ünnepek alatt is, kiszállitásra azonban január 5-től kerülnek a rendelt termékek.

Regisztráció

Hagyaték EXtrákkal Kapinya Viktória

"Ez a regény a legtöbbeknek csak egy izgalmas sztori, nekem azonban emlék: egykor ez volt a valóságom." - Jucus, a történet ihletője A Németországban élő Anna világa összeomlik, amikor végső búcsút kell vennie szerelmétől, a nála több mint harminc évvel idősebb Karltól. Miközben édesanyja, Márta és barátnője, Dina támogatásával szembenéz a gyásszal, a Szegedről származó nőnek nemcsak a párja után maradt káoszt kell felszámolnia, de némi extra bonyodalmat is kap a nyakába. Karl ugyanis hiába adta be halála előtt a válókeresetet, az megkésve ért oda feleségéhez, a hetvenes Paulához, így a nő a végrendelet ellenére kiveheti a maga részét a "közös kasszából". A pénzügyi és jogi hercehurca tetejébe az exfeleség bejelenti, hogy élni kíván a néhai férje nevén lévő ház lakhatási jogával, és mivel épp nincs hová mennie, beköltözik a fiatal nőhöz. Paula érkeztével megkezdődik a hajsza: a hagyatékkal együtt megöröklik Karl bizarr ismerősi körét, meg kell küzdeniük a német nő szenvedélybeteg fiával, a szegedi szülők idilljének a fejre állásával, Paula titkos kalandjaival, egy spanyol tánctanár, valamint egy veszélyes alak felbukkanásával is, amivel párhuzamosan egymás szándékos ellehetetlenítésén is munkálkodnak. Vajon kerül-e méreg valamelyikük kávéjába a hagyatéki tárgyalásig, vagy csak ártatlan párbaj az övék? Kapinya Viktória regénye megtörtént eseményeken alapszik, hisz az élet a legnagyobb forgatókönyvíró, még ha sokszor abszurdnak tűnik is a végeredmény. A vágtató történetben négy különböző női sorsba nyerünk betekintést, miközben a gyász véget nem érőnek tűnő hullámvasútján ülve ráébredünk: mégis van remény az itt maradtak számára a halál után, ha nem temetjük el magunkban örökre a humorunkat is.

€16,50

Hagyaték EXtrákkal Kapinya Viktória

Kód: 9630
Nincs értékelés

477 oldal・füles, kartonált・

Partvonal Könyvkiadó Kft, 2025

Márka neve: Partvonal Könyvkiadó Kft
Kategória: Szórakoztató irodalom
Súly: 2 kg
Elérhetőség: Raktáron
€16,50
Ajéndék 50 euró vásárlástól
Ajándék 50 euró vásárlástól
Szálltás
Maximum 5 munkanapon belül
kép
Kedvező ár
személyes átvétel
Személyesen az üzletben
Nagymegyer 932 01, Corvin Mátyás lakótelep 54 Nyitvatartás: Hétfő 09:00-17:00 Kedd 09:00-17:00 Szerda 09:00-18:00 Csütörtök 09:00-17:00 Péntek 09:00-18:00 Szombat 08:00-12:00

Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!

Ezt a mezőt ne töltse ki:

Biztonsági ellenőrzés

Most már nem marad le az újdonságokról!

Adja meg az e-mail címét, és mi tájékoztatást küldünk webáruházunk új termékeiről.