Talán csak egyetlen külhoni szakember volt akkora hatással a magyar sportra, mint Marco Rossi, és az az egy, Italo Santelli, a magyar vívósport atyja is olasz volt, akárcsak labdarúgó-válogatottunk szövetségi kapitánya. Ilyen véletlenek nincsenek, az egybeesésben kénytelenek vagyunk sorsszerűséget felfedezni, léteznie kell egy olyan láthatatlan mágnesnek, amely egymáshoz vonzza a két nemzet legderekabb fiait.

Nem lehet véletlen, hogy Kossuth Lajos a bukott szabadságharc után Turinban (Torino néven Marco Rossi szülővárosában) talált menedéket, mint ahogy az is szinte törvényszerű volt, hogy Türr István, Tüköry Lajos és a többi magyar szabadsághős beálljon Giuseppe Garibaldi zászlaja alá.

Az olaszok leginkább a sportban viszonozták a magyarok történelmi segítségét, most még nehéz eldönteni, hogy a 2012-ben hazánkba érkezett, és a Budapesti Honvéd vezetőedzői posztját, majd a felvidéki "magyar" csapatot, a dunaszerdahelyi DAC 1904-et, s végül a magyar nemzeti válogatottat irányító Marco Rossi érdemei nagyobbak, vagy a huszadik század első felében a magyar vívósportot a világ élvonalába repítő Santelli mester tett-e többet hazánkért. Hiszen a magyar futball ez idő szerint (még) nem tért vissza a világ élvonalába, bár legelvakultabb fanatikusaink szerint jó úton halad efelé.

Egyelőre ezt nem is kell eldönteni. Könyvünk nem is erre vállalkozik, hanem arra, hogy bemutassa Marco Rossi tanulságos életpályáját és buktatóktól sem mentes magyarországi diadalmenetét.

Egy olyan (sport)ember életének első hatvan esztendejét, akinél az őszinteség, a szókimondás és a becsületesség egyenértékű erény a szakmai hozzáértéssel.