A kötetben tizenöt olyan, sokáig mellőzött vagy kifejezetten az asztalfiók mélyére száműzött írás kapott helyet, amely nem csupán átfogja szinte a teljes hrabali életművet, de betekintést is enged annak különböző szakaszaiba.
Az 1948-as Legenda Káinról című elbeszélés, amelyből idővel a Szigorúan ellenőrzött vonatok című regény (és film) nőtt ki, még az írói pálya elejét idézi. Az olvasói levelekből és a saját írásaiból összeollózott mondatokból álló, játékosan groteszk önarcképek mögött már az érettebb Hrabal vonásai derengenek fel, hogy aztán Az önvilágámító tanonc kalauzá-val és az Isten báránykái-val elérkezzünk a kiforrott író ihletetten áhítatos ars poeticájához és a később valóságos univerzummá táguló kerskói világhoz.
Hrabal későn indult az írói pályán. Volt, hogy a szárnyára kapta és magasra röpítette az írás, az alkotás mámora, az olvasók szeretete, és megízlelhette a sikert, de volt, hogy a hatalom, a politika hallgatásra kényszerítette, meg persze olyan is, hogy a saját kétségbeesése némította el. Az azonban bizonyos, hogy bárhol is kezdünk bele, egy világosan megkülönböztethető szakaszaival, tisztán kivehető határaival és korlátaival, végleteivel és szélsőségeivel együtt is egy tömbből faragott, nagyszabású életmű bontakozik ki előttünk, amely minden ízében, az első betűjétől az utolsóig pontosan olyan, mint maga Hrabal: ismerősen emberi, játékos és halálosan komoly, tünékeny és örök, hétköznapian esendő és ünnepélyesen magasztos.