Rendelés után a visszaigazoló mailt ellenőrizze a SPAM levelek között is. Köszönjük :)Rendelni lehetséges az ünnepek alatt is, kiszállitásra azonban január 5-től kerülnek a rendelt termékek.

Regisztráció

Zuhatag Liza Marklund

Miközben Stenträskben éppen javában zajlik a Szent Iván-éji ünnepség, felkavaró hír érkezik: egy holttestet találtak a Kallmyren lápban. Kezdetben mindenki azt feltételezi, hogy Wiking Stormberg rendőrfőnök eltűnt felesége az, de gyorsan kiderül, hogy az illető férfi volt, és biztosan nem baleset okozta a halálát. Ugyanis egy karót döftek át a szívén, hogy azzal rögzítsék a testét a mocsár fenekére.

A meginduló gyilkossági nyomozás kisvártatva érdekes fordulatot vesz: a napvilágra kerülő tények szédítő felfedezőútra ragadják Wikinget - a saját családja múltjába. Hamarosan minden megkérdőjeleződik, amit addig nemrég elhunyt édesanyjáról gondolt, sőt az is, amit önmagáról tudni vélt.

A Fagypont és a Lápvidék után a Zuhatag a harmadik és egyben utolsó része a Stenträskről szóló sorozatnak. Izgalmas krimi és lebilincselő családi krónika egyben, amelyhez Liza Marklund azokból a vágyakról, titkokról és erőszakról szóló történetekből merített ihletet, amelyek végigkísérték a gyermekkorát.

€13,50

Zuhatag Liza Marklund

Kód: 7851
Nincs értékelés

320 oldal・füles, kartonált

Animus Kiadó, 2025

Márka neve: Animus kiadó
Kategória: Krimi
Súly: 2 kg
Elérhetőség: Raktáron
€13,50
Ajéndék 50 euró vásárlástól
Ajándék 50 euró vásárlástól
Szálltás
Maximum 5 munkanapon belül
kép
Kedvező ár
személyes átvétel
Személyesen az üzletben
Nagymegyer 932 01, Corvin Mátyás lakótelep 54 Nyitvatartás: Hétfő 09:00-17:00 Kedd 09:00-17:00 Szerda 09:00-18:00 Csütörtök 09:00-17:00 Péntek 09:00-18:00 Szombat 08:00-12:00

Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!

Ezt a mezőt ne töltse ki:

Biztonsági ellenőrzés

Most már nem marad le az újdonságokról!

Adja meg az e-mail címét, és mi tájékoztatást küldünk webáruházunk új termékeiről.