Rendelés után a visszaigazoló mailt ellenőrizze a SPAM levelek között is. Köszönjük :)
Ezt a mezőt nem lehet kitöltetni

Regisztráció

Ügyfélszolgálat:konyvekrenitol@gmail.comRegisztráció
Mélyvíz, csak megúszóknak - Idézőjel 2. Fenyő Miklós

Eszembe jutott az a sajtó által személyemet érintő számtalanszor felvetett kérdés, hogy hogy lehetett az általam létrehozott rock and roll kultuszt ennyi évtizeden át töretlenül fenntartani. Bevallom, erre az obligát kérdésre nemegyszer azt találtam válaszolni, hogy sehogy. És ezzel nagyjából összefoglaltam a fent elmondottakat, a saját, hullámvölgyekkel is tarkított munkálkodásom epizódjait, az alkotói válságaim időszakait, az elkeseredéseim állapotait. Ha éppenséggel valami plasztikusan ábrázolja ennek a "töretlennek" nevezett pályaívnek meglehetősen törékeny pillanatait, akkor esetemben a fentebb elmesélt események bizonyosságul szolgálnak a fejtegetésem igazságára. Vagyis, hogy azért ez nem egészen "úgy" van. A helyzet az, hogy ez és az ehhez hasonló események az idő távlatában feledésbe merülnek, mivel az ilyenkor oly lelkesen idézett sikercsinálók a legtöbb esetben túltették magukat a távlatokból visszatekintve tiszavirág életűnek mondható mélypontjaikon, és onnan felkapaszkodva tehetségüknél és szerencséjüknél fogva újabb és újabb csúcsokat hódítottak meg. Ennélfogva aztán az emlékezet méltán avatja őket a töretlen legendák hőseivé. De az igazság kedvéért tegyük nyugodt szívvel hozzá, nincs ez alól kivétel. Ez a siker természetrajza. Ez a világon mindenkivel így van, így történik. Hívják az illetőt akár Elvisnek, akár Beatlesnek, akár Rolling Stonesnak, akár Elton Johnnak, de még akár Michael Jacksonnak vagy Freddy Mercurynak is. De akár, akiket a hazai rockzene állócsillagainak nevezünk, velük is. Ez rájuk is vonatkozik. Róluk is így gondolom. Más kérdés, hogy van, aki őszintén bevallja, van, aki - fogalmazzunk finoman - szemérmesen elhallgatja a tényeket. Én azonban önmagammal kapcsolatban őszinteséget ígértem. Saját magamnak is, de főleg az olvasóimnak.

€16,90

Újdonság

Mélyvíz, csak megúszóknak - Idézőjel 2. Fenyő Miklós

Kód: 12814
Nincs értékelés

427 oldal・keménytábla, védőborító・ISBN: 9786156713179

Spirit Publishing, 2025

Márka neve: Spirit Publishing
Kategória: Riportkönyv, tényirodalom
Súly: 2 kg
Elérhetőség: Raktáron
€16,90
Ajéndék 50 euró vásárlástól
Ajándék 50 euró vásárlástól
Szálltás
Maximum 5 munkanapon belül
kép
Kedvező ár
személyes átvétel
Személyesen az üzletben
Nagymegyer 932 01, Corvin Mátyás lakótelep 54 Nyitvatartás: Hétfő 09:00-17:00 Kedd 09:00-17:00 Szerda 09:00-18:00 Csütörtök 09:00-17:00 Péntek 09:00-18:00 Szombat 08:00-12:00

Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!

Ezt a mezőt ne töltse ki:

Biztonsági ellenőrzés

Most már nem marad le az újdonságokról!

Adja meg az e-mail címét, és mi tájékoztatást küldünk webáruházunk új termékeiről.