Rendelés után a visszaigazoló mailt ellenőrizze a SPAM levelek között is. Köszönjük :)Rendelni lehetséges az ünnepek alatt is, kiszállitásra azonban január 5-től kerülnek a rendelt termékek.
Ezt a mezőt nem lehet kitöltetni

Regisztráció

Ügyfélszolgálat:konyvekrenitol@gmail.comRegisztráció
Nincs megállás - Urald az elméd, és győzd le önmagad! David Goggins

Ébresztő! Itt az ideje csúcsra járatnod a képességeidet! David Goggins elképesztő sikerű?Nincs hatalmad felettem?című memoárja óta tudjuk, mennyi kihasználatlan képesség szunnyad bennünk. Most pedig részletekbe menő útmutatót kapunk az elménkben rejlő lehetőségek megismeréséhez. Bevezet minket a „mentális laborjába”, és bemutatja, milyen stratégiák segítségével ismerte fel, hogy amit ő végső korlátnak gondolt, az valójában csak a kezdet, és így képes volt számos alkalommal túlszárnyalni önmagát. Személyes történetei útmutatásul szolgálnak, hogy akár feneketlen mélységekből is fel tudjunk emelkedni, és új, egykor elérhetetlennek tűnő távlatokat célozzunk meg. Akár úgy érezzük, hogy nem a saját utunkat járjuk, akár a lehetőségeink tökéletes kiaknázására törekszünk, akár lelkünk végső tartalékait szeretnénk mozgósítani, hogy elérjük a lehetetlent – semmi másra nincs szükségünk, csak erre az egy könyvre. Méltatások: David Goggins ritka emberfajtához tartozik. A „mindent bele a kiválóságért” filozófia iránti elkötelezettsége, amelyet a mentális keménység és az önfegyelem segítségével kíván megvalósítani, világszerte milliókat inspirál és motivál – beleértve engem is. Számomra Davidet nem az amerikai haditengerészet SEAL elit karrierje vagy sportolóként elért rekordjai teszik különlegessé. Hanem az, hogy attól a naptól kezdve, hogy megismertem, mindig is igazán hiteles srác volt, aki csípőből tüzel és szívből beszél. És ez számít igazán. ” Dwayne „The Rock” Johnson „A mentális erőnek vannak szintjei, és e téren a barátom, David Goggins, vitathatatlanul aranyérmes. Teljesítménye emberfeletti, szavai kérlelhetetlenül súlyosak – így együtt az egyik leghatásosabb motivációs drogként működnek […]. Szegénységből indult, zűrös gyerekkort követően puszta akaraterővel az egyik legkeményebb anyaszomorítóvá küzdötte fel magát, aki valaha élt a világon. Hiszem, hogy vannak, akik azért élnek köztünk, hogy magasabbra emeljék a lécet mindannyiunk számára, hogy újraértelmezzük, mi lehetséges, és David Goggins a legjobb példa erre, akivel csak valaha találkoztam életemben.” Joe Rogan?standupkomikus, a Joe Rogan Experience podcast házigazdája

€19,90

Kód: 12058
Nincs értékelés

312 oldal・keménytábla, védőborító・ISBN: 9789635654918

HVG Könyvek kiadó, 2024

Márka neve: HVG könyvkiadó
Kategória: Életmód, egészség,ezotéria
Súly: 2 kg
Elérhetőség: Raktáron
€19,90
Ajéndék 50 euró vásárlástól
Ajándék 50 euró vásárlástól
Szálltás
Maximum 5 munkanapon belül
kép
Kedvező ár
személyes átvétel
Személyesen az üzletben
Nagymegyer 932 01, Corvin Mátyás lakótelep 54 Nyitvatartás: Hétfő 09:00-17:00 Kedd 09:00-17:00 Szerda 09:00-18:00 Csütörtök 09:00-17:00 Péntek 09:00-18:00 Szombat 08:00-12:00

Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!

Ezt a mezőt ne töltse ki:

Biztonsági ellenőrzés

Most már nem marad le az újdonságokról!

Adja meg az e-mail címét, és mi tájékoztatást küldünk webáruházunk új termékeiről.

Értem